Skip to content Skip to footer

„Eltűnt az életlenség érzés, megérkeztem magamhoz.” – Interjú Vörös Eszter bandoneon művésszel

Bejárta Dél-Amerika izgalmas helyeit, Dél-Franciaországban rendszeresen részt vett egy világhírű argentin bandoneon művész mesterkurzusain, éveken át járt Kolumbiába, hogy Gabriel García Márquezről dokumentumfilmet készítsen. Utazásain ahol tudott, azért salsázott és tangózott egyet a helyi klubokban.  Ő Magyarország egyetlen magyar női bandoneonosa, aki rendszeresen lehetőséget kap, hogy kiváló zenészekkel koncertezzen, és ma már elmondhatja magáról, hogy csak azzal foglalkozik, amit igazán szeret. Vörös Eszter bandoneon művésszel beszélgettem.

Mesélj egy kicsit arról, hogy mit jelent számodra a zene.

Lényegében mindent. Talán ez így patetikusan hangzik, de tényleg az egész életemet meghatározta a zene függetlenül attól, hogy nem zenéltem aktívan hosszú évekig. Amikor megkérdezték tőlem középiskolában, hogy mi szeretnék lenni, részben viccesen, részben komolyan megjegyeztem, hogy bárzongorista. Egyik álmom mindig az volt, hogy jazz zongorista legyek.

Úgyhogy elmentem a Közgázra… Sok kitérőt tettem, de mindvégig, amikor olyannal foglalkoztam és olyat tanultam, amit igazából nem szerettem, mindig a zenével kapcsolatos dolgok tartották bennem a lelket. Az egyetem alatt és később is jazz rádióműsort vezettem, jazz klubokba és koncertekre jártam, állandóan zenét hallgattam, később pedig a MÜPA Magazinnak, a Fideliónak, a Gramofonnak is írtam zenei témájú cikkeket.

Csak az utóbbi pár évben jutottam el oda, hogy a zenélés olyan jelentős része lett az életemnek, hogy nem csak periférikusan foglalkozom vele, hanem tényleg kitölti az időm nagy részét.

Újságíróként komolyzenei kritikus voltál?

Nem, jazzről és világzenéről írtam. 16 éves korom óta éjjel-nappal jazzt hallgattam és hallgatok ma is. Amikor csak lehetett, bejutottam koncertekre és a legjobb jazz zenészekkel csináltam interjút vagy csak megpróbáltam a közelükbe férkőzni.
Mondhatom, hogy komolyabb tudásom lett a jazzről az egyetemi évek alatt, mint ami tudást ott felszedtem… Az utóbbira persze annyira nem vagyok büszke.

A világzene kicsit később jött az életembe, elsősorban a latin-amerikai zenék által.

Mindig vágytam rá, hogy egyszer el is tudjam játszani azt a sok jazz dallamot, ami a fejemben már benne volt. De csak odáig jutottam, hogy álmomban többször hosszan improvizáltam olyan hangszereken, amelyeken nem is játszom.

Mégis a tánc, a tangó és a salsa jött előbb, mint a hangszeren zenélés.

Igen, 1999-ben kezdtem el tangózni, de nagyjából a tánccal egyszerre ragadott magával a tangó zene, illetve Astor Piazzolla zenéje. Szerettem volna megtanulni, de a környezetemben csak tangóharmonika volt, amin el is kezdtem játszani, aztán több okból abbahagytam. Amúgy gyerekkorom óta zongorázom, csak nem közönség előtt.

Sokkal később jött a lehetőség, hogy bandoneont fogjak a kezembe, itt Magyarországon, ahol nem hogy nem tanította senki, de hangszer sem volt kapható. Zongorán amúgy gyerekkorom óta játszom, ami a zenei általánosban kapott alapokkal meghatározó volt a későbbiekben.  Ezért az indulásért nagyon hálás is vagyok a szüleimnek.

A tangóhoz egyértelműen a bandoneon tartozik?

Azt mondják, hogy a bandoneon a tangó lelke, annak ellenére, hogy egy német hangszer és egyházi zenére találták ki. Németországban a mai napig játszanak rajta népzenét is. Szerencsére a hangszer pont akkortájt született, amikor a tangó Argentinában. Valahogy kijutott Buenos Aires-be és annyira esszenciális részévé vált ennek a zenének, hogy a tangó bandoneon nélkül nem is lenne ugyanaz.

Hogy találtál rá Te a bandoneonra?

Évek óta szerettem volna kipróbálni, mert az kiderült, hogy a harmonikával nem lehet azt a hangzást és érzést elérni, mint ezzel a hangszerrel. Európai utazásaim során külföldi barátokon keresztül próbáltam felderíteni, hogyan juthatnék el bárkihez, aki tangót játszik ezen a hangszeren. Egy párizsi barátom egyszer izgatottan tett elém egy cikket, amelyben talált valakit Dél-Franciaországban, aki bandoneon kurzust tartott azon a nyáron.

Elkezdtem álmodozni, nagy terveket szőni, ami odáig fajult, hogy a Quartier Latin egyik lépcsőjén felnéztem az égre és azt mondtam, hogy én szeretnék lenni Magyarország első bandoneonosa!

Ami később arra szelídült, hogy szeretnék hangszert venni és tanulni. Mindenesetre a vágyamat megfogalmaztam, de akkor még fogalmam sem volt, hogyan fog ebből bármi is megvalósulni. Persze az a bizonyos dél-francia kurzus nem jött össze, mert sosem kaptam választ az emailemre.

Aztán az egyik tangós srác elég őrült volt ahhoz, hogy egy barátjával bandoneont vegyen az ebay-en és alapítsanak egy tangózenekart. Megtudtam, hogy neki van hangszere, elmentem hozzá és azt mondta, hogy kölcsönadja nekem fél évre egy feltétellel, ha beszállok a zenekarba. Ez volt a Pesti Tangózenekar. Ezt az ajánlatot nem lehetett visszautasítani. Fél év után meg is vettem tőle a közel 90 éves hangszert.

Szóval, hogy én találtam rá, vagy a bandoneon rám – nem tudom. A lényeg, hogy találkoztunk.

Aztán Radnai Tamással, a másik bandoneonos sráccal, aki a zenekar vezetője lett, magunktól tanultunk évekig. Hallgattuk a tangókat, néztük a bandoneonos kezeket a youtubeon. Évekig játszottunk, külföldi tangófesztiválokra is mentünk, hívtak minket sokfelé. Teljesen amatőrök voltunk, de ahhoz képest nagyon jó zenét játszottunk.

vörös eszter bandoneon

A Pesti Tangózenekarban

Még mai fejjel is vállalnád azt a korszakot zeneileg?

Képzeld el, hogy volt egy időszak, amikor azt éreztem, hogy nem. Vagyis, hogy nem elég jó, amit játszunk. Többre vágytam, nem tudtuk technikailag azt, amit én később megtanultam. Idővel kiléptem a zenekarból, mert, ahogy egyre többet tanultam, mások voltak az elképzeléseim a tangó zenéről.  Nemrég viszont újra meghallgattam az akkori felvételeket és megdöbbentem, hogy mennyire jól szóltunk. Tényleg jók voltunk. A zenekar amúgy továbbra is létezik.

Akkor belőletek ez ösztönösen jött?

Abszolút. Azt hiszem talán négyen is tangóztunk abból a felállásból, ami szerintem fontos. A Buenos Aires-i zenészek szerint aki zenéli, nem táncolja – qien baila, no toca – , pedig szerintem nagy előny.

Mindannyiunk szenvedélye volt ez. Azt tudom, hogy nagyon szerettek rá táncolni a táncosok.

Továbbléptél, mert igényed volt arra, hogy ne csak autodidakta módon tanulj, hanem legyen egy mestered?

Elhatároztam, hogy ezt vagy komolyan csinálom, vagy nem csinálom, mert ahhoz túl bonyolult a hangszer, hogy olyan szinten maradjak, ahol voltam.  Lényegében én úgy kezdtem el játszani egy zenekarban, hogy még azt sem tudtam, hogy melyik gombhoz melyik hang tartozik, csak ösztönösen játszottam. Itthon tanulni nem lehetett, úgyhogy körbenéztem az interneten és találtam egy argentin tanárt, akitől skype-on vettem órákat. Aztán kimentem egy hónapra Buenos Aires-be, hogy amit lehet magamba szívjak, ott vettem tőle pár magánórát személyesen is.

Nagy szerencsémre akkor volt a tangó zenei fesztivál, amelyen, aki számított, ott volt és fellépett. Szinte minden koncertre elmentem, vittem a kamerát, filmeztem a bandoneonosok kezeit.

Az igazi tanulás azonban akkor indult el, amikor 2014-ben felhívtak az Egri Szimfonikus Zenekartól, hogy vállalok-e egy egy héttel későbbi fellépést szólistaként. Vállaltam, mert mindig is szerettem mély vízbe ugrani. És nekem akkor az nagyon mély volt. A koncert után találkoztam az argentin nagykövettel, aki összekötött egy barátjval, egy világhírű argentin bandoneon művésszel, aki Dél-Franciaországban él és tanít. Így lett a tanárom Victor Villena, akihez rendszeresen jártam mesterkurzusokra. Az első workshop-on életemben először olyan emberek között lehettem, akik bandoneonozni tanultak, vagy azt tanították. Egy teljesen új közegbe kerültem.

Victor az első magánóránkon azt mondta, csak akkor hajlandó engem tanítani, ha veszek egy új hangszert, annyira rossz állapotú az enyém. Azzal ugyanis nem tudnám megcsinálni azokat a feladatokat, amiket majd kérni fog tőlem.

Victor Villena óráján a dél-franciaországi Aubagne-ban

Évekkel később javasolt egy másik tanárt is maga mellett, az argentin Omar Massát, aki akkor Romániában élt, tőle skype órákat vettem hónapokig, és az ő segítségével is nagyon sok technikai hibámat ki tudtam javítani, amik a korai, autodidakta időszak alatt rögzültek.

Drága egy ilyen hangszer?

Egy jó hangszer 5000 eurónál kezdődik. A felső határ a csillagos ég…Ezért elképzelni se tudtam, hogyan lesz nekem új bandoneonom.

Ha valaki akkor azt mondja, hogy fél év múlva Buenos Airesben magam veszem át a hangszert, amit az én kezemre szabtak, nem hittem volna el.

Kellett hozzá szülői segítség és valamennyi kölcsön, de meglett.

Rengeteg különleges utazást éltél meg, ezek mindig a zenéhez és a tánchoz kapcsolódtak?

Kezdetben nem, bár az első latin-amerikai utam Kubába vezetett, ahova egyedül mentem egy minidisc felvevővel. Fantasztikus zenei felvételeim lettek. Amióta szabadúszó vagyok, az utazásaim 90 százaléka vagy zenei témájú – legtöbbször mesterkurzusok -, vagy dokumentumfilmem forgatása miatt jártam Kolumbiában többször is. A tánc mindig csak kiegészítő volt, de Latin-Amerikában minden utazáson próbáltam tangózni vagy salsázni is.

Itthon van saját zenekarod most?

Igen, a Vörös Eszter Tango Company. Az utóbbi egy évben nem voltunk aktívak, mert más projekten dolgoztam, Gabriel García Márquezről készítettem évekig egy dokumentumfilmet. Utoljára tavaly koncerteztünk, de már vannak tervek, elsősorban 2021-re.

vörös eszter bandoneon

Vörös Eszter Tango Company, fotó Wagner Attila

A Gabriel García Marquezről készült dokumentumfilm trailere:

Szólóban hívnak játszani?

Igen, az elmúlt 2 évben és az idén is elsősorban szóló meghívásaim voltak. Eddig a film utómunkái miatt kevesebb, ebben az évben viszont már gyűlnek.

Áprilisban fellépek Selmeczi György szerzői estjén, májusban az Egri Szimfonikus Zenekarral játszom Piazzolla kettősversenyét, júliusban a Budapesti Vonósoknál leszek szólista.

A párommal, Másik Jánossal is lesznek közös koncertek júliusban. Ezek különleges műsorok szintén a Budapesti Vonósokkal együtt, amelyeken János művei hangzanak el kettőnkre és vonósokra hangszerelve, illetve tangók és más, általam hozott művek, mindez kis jazzel átitatva. Jánossal többször játszottunk már, de eddig csak vendég voltam a koncertjein. Tavaly viszont a Budapesti Vonósokkal bemutattuk az általa írt bandoneonversenyt, ami egy teljesen egyedi dolog itthon.

Mik a szakmai terveid az elkövetkező pár évre?

Szeretnék újra mesterkurzusokra járni, szeretnék még sokat tanulni és más stílusokat is kipróbálni.

A jazz, az improvizáció is nagyon érdekel ezen a hangszeren. Szeretnék saját dalokat írni, énekelni és kísérni magamat. És megtanulni hangszerelni és minél több érdekes zenésszel játszani. De a mostani fellépések mellett legjobban a Jánossal közös munka izgat a sokszínűsége miatt.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi nagyszerű zenésszel játszhattam és játszhatok itthon.

Kit emelnél ki a zenészek közül?

Jánost mindenképpen, mert bármit zenélünk együtt, az repít. Elképesztő önbizalmat ad, támogat, de nem csak engem, hanem más zenészeket is.

Másik Jánossal, fotó Novák Emil

Aztán a Fesztiválzenekarban játszó Lanner Kvartett zenészeit, akikkel sok szép koncertélményünk volt. Velük játszottam például Fischer Iván meghívására az egyik TérTáncKoncerten a Felvonulási téren. Előtted 6.000 ember, mögötted a Fesztiválzenekar, melletted Fischer Iván. Ez is mélyvíz volt. Sok önbizalmat és hitet kaptam tőlük is.

Hősök tere TérTánc koncert, 2016. Fotó: Kemény Vagyim

Selmeczi Gábor, az első hegedűs azóta a kvartettemben is játszik. De a zenekarom zongoristája, Gárdos Évi is fontos ember számomra, régóta mellettem van, sokat formáltuk egymást. De kivétel nélkül mindenkitől sokat kaptam az utam során. És ezért nagyon hálás vagyok.

Mikor táncoltál utoljára?

Sajnos régen és nagyon hiányzik.  A táncban, főleg a salsában teljesen fel tudok oldódni, önmagam tudok lenni.  Talán annyiban más, mint a zenélés, hogy itt a test is részt vesz a zene megélésében.  A kedvenc zenéidre mozogni a legjobb dolog. Meggyőződésem, hogy Latin-Amerikában például az emberek azért is tudják az életüket úgy élni, ahogy, polgárháborúk és szegénység és korrupció közepette, mert az ottani élet szerves része a társastánc. Mindenki táncol, minden életkorban. Az érintés, a társas mozgás és a zenére mozgás sok nehézségen tud átvinni. Kár, hogy itthon nem része a mindennapoknak.

Foglalkozol azzal, hogy múlnak az évek, hogy hány éves vagy?

Nem nagyon. Legalábbis egyelőre. Talán azért nem, mert a negyvenéves kor nekem egy vízválasztó volt, akkor kezdtem igazán önmagamra találni, saját tudatra ébredni. Azóta minden sokkal jobb. Hiába telnek az évek.  

Eltűnt az “out of focus“, az életlenség érzés, amit Woody Allen a Deconstructing Harry című filmben olyan jól illusztrált.  Élessé váltam, megérkeztem magamhoz.

Ráéreztem, hogy a saját életem a saját – tudatos, vagy tudatalatti – döntéseim következménye és hogy ily módon aktívan befolyásolni is tudom. A kvalitásaimat – és talán a hibáimat – is sokkal jobban ismerem, mint előtte.

Egyre jobban észreveszem magam körül a velem egykorú vagy idősebb gyönyörű és sugárzó nőket. Szinte irigylem őket és kíváncsian várom, hogy milyen leszek én abban a korban, mint ők most.

Ha körülnézel, a körülötted lévő 40-50 év közötti nők hogy élik meg ezt a kort?

Attól is függ, hogy kikkel veszed körül magad.  Nagyon sok hasonló beállítottságú, szabadúszó barátnőm van, akik újrakezdők és beigazolódott, hogy mindenkinek jót tett a szakmai váltás, legtöbbször a szabadúszás, a saját vállalkozás. A több lábon állás és a kreativitás sok jó dolognak lehet az alapja. És tényleg rengeteg jó példát látok.

Szeretsz belenézni a tükörbe?

Hú, nem mindig. Nem vagyok mindig képes elfogadni, amit látok. Úgyhogy van még mit tanulni ezen a téren. De próbálgatom a különböző elfogadást segítő módszereket. Szerencsére van egy párom, aki ebben sokat segít, és ha belenézek a szemébe, az olyan, mintha tükörbe néznék és csak pozitív visszajelzést kapok.

Vannak félelmeid, találkozol kihívásokkal?

Persze, rengeteg. De például amióta szabadúszóként élek, megtanultam, hogy valahogy mindig mindenre van megoldás, sokszor nagyon más, mint ahogy elképzeltem, így nem ijedek meg annyira, ha például elfogy a pénzem, vagy épp valami nem úgy alakul, ahogy terveztem. Rákényszerültem, hogy rugalmas legyek és higgyek abban, hogy valahogy megoldom a dolgokat.

Sokáig attól is féltem, hogy mivel sok mindent csinálok, semmiben sem leszek igazán jó. Szemben azokkal, akik egy területen mélyülnek el nagyon. Aztán az évek alatt rájöttem, hogy én ilyen alkat vagyok, és ezt el kell fogadnom, minden nehézségével és hátrányával együtt. És hogy ezzel sincs semmi baj. Csak tudnom kell, hogy ára van, és hogy időszakonként fontossági sorrendet kell felállítanom.  Bevallom, nem könnyű… De szerintem előnyei is vannak. Hiszen az egyik képesség, vagy terület kihat a másikra, és végül is a sok dolog kiad egy egyedi kombinációt, aki én vagyok. Ez persze ugyanígy igaz mindenki másra. Tehát a zenémben és a filmjeimben, vagy akár az írásaimban benne van egy kicsi a többiből, és az az élettapasztalat, amit az utazások, a táncok, az emberi kapcsolatok, az állatkerti videós munkák és sok más dolog megélése során gyűjtöttem. Nem az a célom, hogy a világ legjobb bandoneonosa legyek – ezzel elkéstem úgy 40 évet – de szeretnék valami olyat közvetíteni, amit más nem, és ez nem feltétlen a technikai tudáson múlik. Persze az is kell hozzá.

Idáig eljutni sokáig tartott és nem volt könnyű.

Egy jó ideje már elhiszem, hogy a színpadon van a helyem és közölni valóm van. Hiszem, hogy a zenész egy csatorna és az a dolga, hogy ezt a csatornát minél tisztábbá tegye, hogy ami átjön, az minél zajmentesebben tudjon jönni.

Hogy kapsz visszajelzést arra, hogy Te is egy csatorna vagy?

Már a legkorábbi koncertjeimen is voltak, akik könnyekkel a szemükben jöttek oda és megköszönték, amit hallottak. Sokáig nem akartam elhinni, hogy azon a szinten, ahogy játszottam, ilyen élményt tudjak nyújtani valakinek. Nagyszerű érzés, amikor kiderül, hogy mégis. Amikor a zenéddel valakinek örömöt szerzel, az elmondhatatlan élmény. Ezért érdemes csinálni.

Meg azért, amit a színpadon átélsz.

Kiemelt fotó a cikk tetején: Másik János

———-

Kövess minket Facebookon és Instagramon!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legfrisebb tartalmainkról!



HozzászólásokHozzászólások bezárása

Szólj hozzá

project_fifty

Tudsz élni!

Iratkozz fel hírlevelünkre!