Skip to content Skip to footer

Lelki dolgaink karantén idején – 1. rész

Sokat beszélgetünk online munkahelyi videocsetelés, barátnős kávézás vagy virtuális esti baráti fröccsözés közben arról, hogy kire milyen hatással van a járvány és hogy állnak lelki dolgaink karantén idején. Arról már írtunk, hogy a tinédzserek körében is végeztünk egy online felmérést a digitális oktatással kapcsolatban, most pedig néhány olvasónk válaszát szeretnénk megmutatni, ki hogyan birkózik meg az új élethelyzettel.

Van a környezetünkben olyan, aki teljesen felpörgött, felszabadultak az energiái és dolgozik ezerrel. Van, aki egy hétre mentálisan leblokkolt és csak kereste a helyét, örült, hogy egyáltalán fel tud kelni és főzni tud magának. Van, aki kiegyensúlyozottabb, mint valaha, végre van ideje magára, leporolta régi projektötleteit és ezek kivitelezésén dolgozik. Akiknek veszélybe került a munkája, csökkent a fizetése vagy el is bocsátották, teljesen érthető módon kétségbeesettek és nem tudnak sok pozitív dologba kapaszkodni, nekik nagyon nehéz mit mondani, de a legfontosabb, hogy meghallgassuk őket és ha tudunk, segítsünk!

Legtöbbünknél hullámzóan jön a pozitív és a negatív érzések dömpingje. Sok szakember mondja, hogy ez teljesen természetes, egy ilyen helyzetben, amit még soha, egyikünk sem élt meg, abszolút normális, hogy óriási amplitúdóval ugrálunk a hullámhegyeink és hullámvölgyeink között. Sírunk, nevetünk, sportolunk vagy épp a bénultságtól semmit nem csinálunk. Nyitogatjuk a hűtőt, sokan panaszkodnak, hogy folyton esznek és aggódnak mi lesz így velük?

Agresszívvé, dühössé válunk, bezárkózunk vagy épp kinyílunk és olyan régi barátságokat, családi kapcsolatokat frissítünk fel, akikkel évek óta egy szót sem váltottunk.

A körkérdésben azt kértük Tőletek, hogy amennyire függetleníteni lehet a dolgot a gazdasági és egyéni egzisztenciális kérdésektől, írjátok meg, hogy számotoka milyen megéléseket hozott a vírus által okozott teljesen új élethelyzet, azaz hogy állnak lelki dolgaink karantén idején?

A válaszok már nagyjából három hete beérkeztek, de a fent leírt és ránk is jellemző hullámhegyek és hullámvölgyek felbukkanása miatt csak most publikáljuk. Aktuálitásukból semmit sem vesztettek és ezúton is köszönjük az őszinteségeket!

Olaszország hatása és egy fantasztikus nézőpont váltás
„Szabadúszó vállalkozóként az olaszországi turizmusból illetve idegenvezetésből élek, így az elsők között vesztettem el az összes bevételi forrásomat. Mint mindenkit, engem is sokkolt az egész helyzet, döbbenten figyeltem az olasz híreket, aztán a többit.

Nagyon sajnálom a betegeket és a frontvonalban dolgozókat, aggódom a szeretteim egészségéért, sírva néztem Ferenc pápát az üres Szent Péter téren, de nem szeretném félelemben és sopánkodással tölteni ezt a furcsa időszakot. Pár napon belül elfogadtam, hogy most ez van, a lehetőségekhez képest ebből kell kihozni a legjobbat. Még most is rengeteg jó dolog van az életünkben, amiért hálás lehetek. Egészségesek vagyunk. Hetek óta itthon vagyunk hármasban, mert megtehetjük. Harmóniában, szeretetben élünk. Páromnak szerencsére még van munkája, itthonról dolgozik, én pedig minimalizálom a költségeinket, lemondtam mindent, ami nem létszükséglet, felmértem a kamra és a mélyhűtő tartalmát. Élelmen kívül nem veszünk semmit, de igazából meg is van mindenünk. Most a legfontosabb feladatom, hogy a családunk egészséges maradjon. Rengeteg zöldséges ételt főzök, eleget alszunk, a szabad levegőn vagyunk amikor csak lehet, sportolunk és igyekszünk vidáman tölteni a napokat. Szerencsénk van, mert van kertünk, illetve egy kis faluban élünk, pár lépésre erdőtől és mezőtől, így nyugodtan tudunk sétálni, futni és bicajozni minden nap, úgy, hogy maximum őzekkel találkozunk. Végre van időnk a ház körüli teendőkre, nagytakarításra, festésre, kisebb javításokra és a kertre. Szeretnék majd dolgozni a honlapjaimon is, hiszen a fejem tele van ötletekkel, ehhez persze bíznom kell benne, hogy véget ér majd a járvány, és újra örömmel utaznak majd az emberek Olaszországba. De ez most nem prioritás. Online vállalkozásom miatt általában sok időt töltök a laptopom előtt, így most kimondottan élvezem ezt az offline időszakot. Talán pont a járvány miatt tudom végre igazán megvalósítani azt a “slow” és minimalista életformát, amire évek óta törekszem. Az 5 éves kislányom is imádja, hogy hirtelen ilyen sok időnk lett így hármasban, és bár hiányoznak neki a nagyszülei és a kis barátai, tegnap este megjegyezte: Anya, ez jobb így, mint amikor nem volt vírus.” Tamara, 46 éves

A félelem, a felismerés és az elengedés
„Először volt a pánik és a félelem. És a hirtelen végiggondolása annak, hogy ebből mi lehet, hogy omolhat össze a gazdaság és az hogyan viheti el a terveket, a munkáimat, a bevételeket. Honnan fogok segítséget kérni.  Tehát a sokk-állapot.
Aztán jött a pánik és a félelem felismerése. És megfigyelése. Elkezdtem arra figyelni, hogy mi ránt vissza ebbe az állapotba, milyen érzés az és hogyan tudnék elébe menni.  Ahogy jöttek online erre a segítségek, például kedvenc tanítómtól, Ekhart Tollétól, egyre több eszközt találtam arra, hogy hogyan kezeljem a félelmem és egyre tudatosabb próbáltam lenni abban, hogy ne hagyjam, hogy az irányítsa a napjaimat. 
A munkák elvesztésével aztán több idő lett és kevesebb stressz. Érdekes, mégis kevesebb dologra találtam időt, mint gondoltam. Aztán rájöttem, azért, mert sok más olyan is bekerült a napjainkba, ami eddig nem volt. A mindennapos főzés, mosogatás (eddig azért belefért egyszer-egyszer étterem, vagy ételbár), a fertőtlenítések, a kenyérsütés. Egyre tudatosabban kezdtünk gondolkodni arról, hogy mit eszünk, hogy hogyan készítsük el, hogy hova menjünk, mikor.  A konyha rendbetétele, a szekrény rendbetétele. Ezek jók nagyon.

Mi eddig is hasonló életet éltünk szabadúszóként. Leginkább itthon voltunk, ritkán mentünk el. Így ez a fajta bezártság nem okoz gondot. Tudatosabbak vagyunk a kimozdulásban is (séta, futás, erdő). Érdekes módon az, hogy nincsenek lehetőségek, és ezzel az a fajta igény, hogy kimozduljak, vagy akár elvárás (vagy az, amit annak hittem), hirtelen még édesebbé tette az itthonlétet.  A tudat, hogy nem utazhatok, például csökkentette az utazás iránti vágyat és értékesebbé tette azt, amiben vagyok és ami körülöttem van. Minden arra terel, hogy a jelent éljem meg. Ami nem könnyű. Amúgy sem, de félelem idején még nehezebb. Mégis.
Sikerült a kezdeti túlzott hírfogyasztást csökkenteni és egyre több olyan dologgal foglalkozni, ami tudom, hogy feltölt és visszarak a központomba, ahol a legerősebb vagyok.
Minden relatív lett. Nem részletezem, de végiggondoltam, hogy mit veszíthetek és gondolatban, amit csak lehetett, elengedtem. Végiggondoltam, milyen legrosszabb helyzetek lehetnek. És az elengedéssel (akár helyzet, akár tárgy, akár más) megváltozott sok mindenben a perspektíva.
És minden nap ámulok, hogy mennyi tanulást, mennyi szimbólumot hordoz ez a vírus és ez a helyzet.
A félelem, az aggodalom természetesen gyakran visszatér, sok minden kapcsán. De fura is lenne, ha nem.  
Ja, és minden nap hálázok. Sok mindenre. Eszter, 45 éves

Minden a helyére kerül!
„Mikor jött a felkérésed, hogy írjak egy pár mondatot a jelen helyzetről, na, nekem akkor volt a mélypontom. Az első két hét (amit onnantól számolok, hogy bezártak a sulik) nagyon feszített tempóban telt, nem is volt időm gondolkodni, elmélyülni (mondjuk elmélyülni most sincs).
Nálunk a suli nagyon hamar felvette az új ritmust. Gyakorlatilag az iskolabezárás első napján, vagyis hétfő délután prezentálták nekünk az új rendszert és kedden már az összes gyerek ott ült az ilyen-olyan eszköz előtt és nyomta a Google classroom-ot meg a Zoom-ot napi 4 órában.
Aztán délután sport, szolfész, sőt még zongoraóra is van. Ezt a tempót nekünk is szokni kellett, és annak ellenére, hogy nekünk “csak” egy gyerek programjához kell igazodni, ez a home office mellett nem könnyű, pedig a tanárok az oroszlánrészét továbbra is viszik. Mondjuk nem is tudom mikor sportoltam ennyit mindennap, de ha napi egy óra mozgás kötelező és az online tesi nem annyira vonzó, akkor azt valahogy meg kell oldani a 9 évessel. Nálunk ez a kutyasétáltatás gyalog vagy biciklivel.
Mindeközben a háztartás, a nagybevásárlások – szóval nekem eddig szusszanni se volt időm, nemhogy sorozatokat nézni.
Két hét után azonban az online suli varázsa is megkopott, és ahogy ránéztem az áprilisi-májusi naptárunkra és láttam mennyi, számunkra olyannyira várt program meghiúsul, úgy éreztem megszakad a szívem. Nem beszélve a bizonytalanságról, a félelemről, hogy elveszíthetjük szeretteinket vagy a saját egészségünk, a munkánk. És a kérdés, hogy mikor kaphatjuk vissza a megszokott szabadságunk lelkileg eléggé őröl belülről.
Ekkor jött a mélypont és kint meg a mínuszok. Aztán ma már, ahogy az idő is jobb, valahogy a kedvem is. És persze még szó sincs erről, de valahogy mégis elkezdtem érezni a nyár illatát és bekúszott az érzés, hogy ha pár hónap is, de minden a helyére kerül. Mert mindig minden a helyére kerül.” Kriszta, 40 éves

Fotó: Unsplash

————–

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minkt Facebookon és Instagramon is!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legfrisebb tartalmainkról!

HozzászólásokHozzászólások bezárása

Szólj hozzá

project_fifty

Tudsz élni!

Iratkozz fel hírlevelünkre!