Skip to content Skip to footer

Létrehozni egy közösséget – interjú Vigh Alexandrával

Viki: A majd húsz évvel ezelőtti közös reklámügynökséges idők után nem volt olyan szoros a kapcsolatunk. Elmesélnéd mivel foglalkoztál utána és jelenleg mit csinálsz?

Alexa: Húsz év rengeteg idő, ez volt a talán a legfontosabb időszak az életemben, ezalatt váltam érett felnőtté, megszülettek és felnőttek a gyerekeim. Értem el sikereket és éltem meg kudarcokat a munkám során.
Végig a kommunikációs szakmában dolgoztam, voltam nagy nemzetközi reklámügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója, kis butikügynökség tulajdonosa. Rövid időre belekóstoltam a médiaügynökégek világába, majd később gasztroblogot indítottam és ennek a hobbinak köszönhetem, hogy néhány évet gasztrokommunikációval is foglalkoztam.
Mindenkinek az életében van egy olyan cég és csapat, amikor érzi, hogy igazán a helyén van, ez a hely nekem az Ironman 70.3 Budapest triatlonverseny szervező csapata volt, ahol márkamenedzserként a kommunikációs projekteket irányítottam. Lelkesítő volt a téma és motiváló a csapat. Soha nem nevettem ennyit és soha nem voltam ennyire önmagam munkakörnyezetben, mint ebben a csapatban és mindezek mellett nagyon sikeres volt amit csináltunk. Sajnos, rajtunk kívül álló okok miatt ennek a szép három évnek vége lett, amit nagyon nehéz volt elfogadni mindannyiunknak. Tovább kellett lépni.
Nem állíthatom, hogy nem vagyok szerencsés a munkahelyeimet illetően, mert a kényszerű váltás is nagyon jól sikerült, jelenleg a Marquard Media kiadó Content Studio nevű divíziójában dolgozom, mint operatív vezető, ahol tartalomstratégiával és tartalomgyártással foglalkozunk.

V: Mindkettőnk számára erős hívószó a szabadság, talán ez az egyik oka, amiért jól tudunk együttműködni. Hogyan éled meg jelenleg a szabadságot az alkalmazotti lét mellett?

A: Épp a 2019-es év volt az, amikor a nagyobb szabadság iránti vágy egyre erősebben megfogalmazódott bennem és éreztem, hogy muszáj ezzel kezdenem valamit. Szeretek és jól tudok csapatban dolgozni, jól esik tartozni valahova és közös sikereket elérni de közben meg úgy érzem nem tudom kibontakoztatni azt, ami még bennem van és kikívánkozna. Év végén volt is erről egy inspiráló beszélgetésem a főnökömmel, megfogalmaztam neki ezeket a gondolataimat, mert úgy éreztem, nem szeretném a 2020-as évet ugyanazokkal a sablonokkal és feltételekkel elkezdeni. Maximálisan értette, hogy miről beszélek és meg is adta  a lehetőségét, hogy szabadabb időbeosztásban végezzem a munkám és megpróbáljak más témákra is fókuszálni. Ez lesz most a Project Fifty.

V: Milyen lenne egy ideális napod?

A: Mindenképpen azzal kezdődik, hogy elmegyek a kutyámmal futni a Hármashatár-hegyre. Ha erre nincs idő, akkor a Duna partra. 10 és 16 óra között dolgozom, home office-ban vagy egy közösségi irodában. Örülök, ha van egy inspiráló megbeszélésem közben vagy délután még találkozom valakivel, megiszunk egy kávét.
Otthon vacsorát készítek és egy jót beszélgetünk a gyerekekkel arról, hogy kivel mi történt aznap, mik a tervek másnapra és a hétvégére.
Este végre olvasok 4 oldalnál többet az épp aktuális könyvemből.

V: Tudom, hogy télen-nyáron rendszeresen futsz. Mit jelent neked a futás, a sport? Mire tanít?
A: Igen, hat éve futok rendszeresen, már egy jó ideje heti háromszor megyek reggelente, hétközben a Duna mellett a Római-part és Lupa között, hétvégén pedig a Hármashatár-hegyen. 3,5 éve van egy kutyánk, aktív fajta, így ő is mindig jön velem.
Nem indulok versenyeken és nem teszek meg óriás távokat, most általában 8-11 km között futok, de nekem ez így pont megfelel és azért valahol büszke is vagyok magamra mert a kortársaim között nem sokan vannak, akik ennyire rendszeresen mozognak, még azok sem akik sportolók voltak. Számomra nagyon fontos, hogy aktív maradjak és amíg csak lehet értékelhető szinten sportoljak. Ennek a pozitív hatásait érzem a mindennapokban is és látom másokon, ha elhagyják magukat nagyon nehéz visszajönni, főleg bizonyos kor felett. Minden alkalommal elmondom magamnak, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy 3 percnyi autóútra az otthonomtól már a Duna-parton lehetek, ami minden évszakban csodálatos és így indulhat a napom. Annyira szükségem van már ezekre a futónapokra, hogy ha tehetem, a megbeszéléseimet is úgy alakítom, hogy beleférjen előtte a futás.A hegyi futást úgy kezdtem el, hogy a fiamat vittem fel a saját edzésére ősztől tavaszig hétvégenként és gondoltam, akkor már én is futok, amíg ők lenyomnak egy nagyobb kört. Azóta már nélküle megyek és nekem ez a heti 1,5 óra ott fent az erdőben egy fix boldogságforrás, amit úgy várok mint a gyerekek a Mikulást. Ha ködös az a szép, ha süt a nap akkor meg az. Minden alkalommal felfedezek egy új ösvényt és mindig picivel hosszabb távot futok, több emelkedőt teszek bele, így folyamatosan van kihívás és motiváció, érzem, hogy fejlődök.
Sokan télen nem futnak pedig nincs ám hideg futás közben, esetleg az első pár perc kellemetlenebb, de nekem például sokkal jobban esik, mint a nyári melegben futni. Kevés annál csodálatosabb sportélményem volt, mint a hóesésben, néma erdőben futni.

V: Mi inspirál, miből merítesz erőt, amikor szükséged van rá?
A: Inspirálnak a körülöttem lévő emberek, az ő sikereik, a kitartásuk, és az út, amit megtettek, hogy elérjék a kitűzött céljaikat, belőlük tudok erőt meríteni.
Az elmúlt időszakban elég pontosan látom, hogy hova szeretnék eljutni és azt is tudom, hogy mik azok a lépések, amiket meg kell tennem ahhoz, hogy valóban oda is érjek. Ez nagyon szépen mutatja az utat és erőt is ad.

V: Olyan életet élsz, amelyet a felnőtté válás küszöbén elképzeltél magadnak?

A: Jó kérdés! Ha jól emlékszem én inkább csak a “big picture-t” vízionáltam: család, két gyerek, munka, amit lehetőség szerint szeretek, viszonylagos anyagi biztonság, barátok, akikkel szép az élet és sok utazás. Ha így nézem, akkor tulajdonképpen igen, olyan az életem, amit elképzeltem. Szerintem a felnőtt életünk kezdetén fogalmunk sincs arról, hogy az élet mennyi nem várt eseményt, nehézséget, megoldandó feladatot dob majd nekünk ahogy telnek az évek és hogy sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltük. Volt nekem is sok olyan fordulat, amit biztos nem kívántam volna előre, hogy megtörténjen, de szerencsére sosem volt olyan helyzet, amire ne lett volna megoldás és ne ment volna tovább az élet.
Amit nagyon nehéz elfogadnom és feldolgoznom, ha csalódnom kell emberekben és barátokban, erre nem készültem fel kellőképpen.

V: Hogyan jött a ProjectFifty gondolata? 

A: Ahogy említettem korábban, fontos számomra a szabadság, a szabadon alkotás és hogy létrehozzak valamit saját magam. Két éve fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne egy olyan online felület, ahol a mi életkorunkban aktuális témákkal foglalkozunk őszintén.
Egyrészt nekem is van véleményem sokmindenről, de nem szeretném, hogy ez egy klasszikus blog legyen, ami csak az én írásaimmal van tele.
Szólaljanak meg az adott téma szakértői, mutassunk be átlagembereket, akikről az interjú végére majd kiderül, hogy egyáltalán nem átlagos a teljesítményük vagy az élettörténetük.
Szerintem mindenkinek van az életében egy történet, ami érdekes, inspiráló, meghökkentő, példamutató. Szeretném, ha ők majd szép sorban mind megjelennének az oldalon.
A legfontosabb célom, hogy épüljön a Project Fifty köré egy közösség, akikkel nem csak az online térben, hanem majd később élőben is rendszeresen találkozunk.
Írtam egyébként egy bejegyzést, hogy miért lett ProjectFifty az oldal neve és miért gondolom, hogy szükség van egy ilyen platformra, akit érdekel, itt elolvashatja.

V: Miért engem kerestél meg ezzel az ötlettel?

A: Örültem, hogy egy hosszabb szünet után néhány éve újra kapcsolatba kerültünk. Követtem a szakmai fejlődésed és tudtam, hogy elképesztő igényességgel és maximalizmussal dogozol azokon a projekteken, amik igazán érdekelnek, ez nekem is mindig fontos volt. A beszélgetéseinkből kiderült, hogy elég hasonlóan gondolkodunk azokról a dolgokról, amiket az oldalra én szívesen behoznék.
Azt tudtam, hogy a meglévő munkám mellett egyedül egy ilyen oldalt nem  lesz időm és energiám beindítani, de ketten, egymást inspirálva messze juthatunk. Így arra gondoltam, megkérdezlek, mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk közösen.
Nagyon örülök, hogy az első konkrét beszélgetésünktől számítva 3 hónap alatt eljutottunk oda, ahol most vagyunk, hogy elindul az oldal.

V: Melyek azok a területek, amelyek erősebben foglalkoztatnak, milyen témákban olvashatunk majd elsősorban tőled?

A: Nagyon fontos téma lett számomra a slow life, az, hogy hogyan tudunk tudatosan, fenntarthatóan élni  a mindennapokban, legyen szó étkezésről, öltözködésről, utazásról és a mindennapi életünkről. Ez az egyik kedvenc témám lesz, az biztos.
Emellett minél több interjút szeretnék majd írni, hogy sok élettörténetet bemutathassunk.
A múltamból fakadóan a gasztrofelelős is én leszek, recepteket osztok majd meg időről időre.
De érdekel minden ami a lélekről, önismeretről, emberi kapcsolatokról elmondható, szóval ha nem is én fogom írni, témafelelősként mindenképp részt veszek majd az oldal szerkesztésében.

V: Hogyan látod a Project Fifty jövőjét és benne a mi szerepünket?

A: Szeretném, ha egy éven belül egy olyan platform lenne, amit szeretnek és értékesnek tartanak az olvasóink és szívesen kapcsolódnak hozzánk akár úgy, hogy rendszeresen olvasnak minket vagy eljönnek a rendezvényeinkre.

Fotós partnerünk: Pyszny László

———-

Kövess minket Facebookon és Instagramon!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legfrisebb tartalmainkról!

HozzászólásokHozzászólások bezárása

Szólj hozzá

project_fifty

Tudsz élni!

Iratkozz fel hírlevelünkre!