Skip to content Skip to footer

Mikor tanulsz meg végre nemet mondani?

Hányszor fordult már meg mindannyiunk fejében, hogy sürgősen meg kellene tanulni nemet mondani másoknak? Miért félünk vajon kimondani, annak ellenére, hogy tudjuk, ha nemet mondunk másoknak, azzal magunkra mondunk igent.

Velem is ez volt a helyzet, nem tudtam nemet mondani nagyon sok éven keresztül.

Belül kiabált a belső hang, hogy „nem, nem, nem, nem” és persze, hogy hangosan igent mondtam. Utána pedig jött a feszültség, a rossz érzés, hogy miért nem álltam ki magamért, miért akartam megint jó kislány lenni, mások igényének és elképzelésének megfelelni.

Rá kellett jönnöm, hogy a félelem annak következményeitől, hogy mit szólnak majd mások, ha elutasítom a kérésüket, ezáltal őket, olyan erős volt, hogy inkább vállaltam a feszültséget és a vívódást saját magammal.

Sokan küzdünk ezzel és érdemes megvizsgálni vajon mi állhat a nemet mondás nem gyakorlása mögött. Nagyon sokszor önbizalomhiány és gyenge önértékelés az oka annak, hogy nem állunk ki magunkért és inkább egy igent rebegünk, csak ne kelljen attól tartani, hogy valakit megbántunk vagy csalódást okozunk neki azzal, hogy nemet mondtunk a kérésére.

Nem egyszerű felvállalni és konzekvensen kitartani amellett, hogy előtérbe helyezzük magunkat mások igényeivel szemben és ki merjük mondani, „Ne haragudj, de ez most nem fog menni”.
A legfontosabb mindig az őszinte kommunikáció, mondjuk el miért döntünk így és kérdezzük meg mit érez a döntésünkkel kapcsolatban. Biztosítsuk arról, hogy nem a személyére mondtunk nemet és a köztünk lévő kapcsolat továbbra is fontos számunkra.

Körkérdést intéztünk hozzátok, amely így szólt: “Mikor mondtál utoljára nemet valamire, ami számodra megterhelő lett volna? Mi volt az és milyen érzést váltott ki belőled?”

Örömmel olvastuk, hogy sokan megteszitek és igazi megkönnyebbüléssel tölt el benneteket az érzés, amikor kimondjátok a hárombetűs szót. Emellett többen válaszoltátok azt is, hogy nem szoktatok nemet mondani. Vajon miért?

Tegnap este a szülői est után hullafáradtan értem haza, megkértem a férjem, hogy ő altassa a lányunkat. A lányom könyörgött, hogy “Anya, Te altassál….légyszi…légyszi…légyszi….” Mondtam neki, hogy ma nem lehet. Nem adta fel, továbbra is kérlelt, de hajthatatlan voltam. “Nem, ma apa altat.”
Elfogadta, megértette. Ez azért különleges, mert nálunk még összebújós, mesemondós az altatás és tudom, hogy neki is, nekem is milyen fontos. De annyira fáradt voltam a hosszú nap után, hogy kellett nekem is egy kis nyugi, hogy lenyugodjak. Zsóka, 41

A legehezebb a gyerekeink és a szeretteink egy-egy kényes kérését visszautasítani vagy éppen nemet mondani. Hiszen pont nekik szeretnél feltétel nélkül a segítségükre lenni, de vannak helyzetek, szituációk , események, személyek és történések amelyek átgondolásra késztetnek és éppen azzal segítesz hogy nemet mondasz, vagy nem segítesz.
Azt gondolom ez a legnehezebb döntése egy szülőnek, barátnak vagy kollégának. Legalábbis nekem biztosan. A családban jelenleg is ilyen helyzetben vagyok, de  azzal hogy nemet mondtam és nem támogatom azt a bizonyos viselkedést, hozzáállást vagy stílust,  azzal jót teszek, hiszen nem ellenük teszem  és nem ellenük döntöttem így hanem éppen értük. Ez csak idővel fog kiderülni és addig én vagyok a rossz, a gonosz, az utálatos és még sorolhatnám. Sajnos az idő eddig mindig igazolt és most is fog, csak addig vinnem kell ezt a döntést a vállamon. Természetesen ez nem jó érzés és nagyon sokáig szoktam utána még gondolkozni rajta, de még soha nem bántam meg.
Ritkán mondok nemet , ez is nagy baj, mert aki többször tud adott időben és helyen nemet mondani, nem okoz akkora traumát a környezetében és nem lesz annyira rossz a döntésének a  megítélése , annak ellenére, hogy igaza van.
A”NEM” szó kimondását is meg kell tanulni és meg kell tanulni a kimondott szó következményeinek a viselését, kezelését. Szerintem jó lenne ezt tanítani is, hogy nem kell mindig az elvárásoknak megfelelni, teljesíteni, készen állni, megtenni, hanem igenis néha nemet kell mondani. Főleg fiatal asszonyoknak lenne ez segítség, anyukáknak, párkapcsolatban és munkahelyen, családban és baráti közösségekben. Azt gondolom sok félreértés és konfliktus megelőzhető lenne. Zsuzsa, 50

Legutoljára akkor mondtam nemet, amikor két év munkaviszony után elegem lett a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő főnökömből és felmondtam a picsába úgy, hogy nem volt új munkahelyem. Én ezt egy bazi nagy nemnek veszem!
Ja, és az érzés felbecsülhetetlen! Kriszta, 41

Először egy pár nappal ezelőtti történet jutott eszembe, amikor “NEM”-et mondtam saját magam védelme, integritása érdekében. Aztán egy számomra sokkal fontosabb kérdés jutott eszembe. Visszakérdezhetek? Miért felejtjük el sokszor azt az egyszerű három betűből álló szót kimondani, hogy NEM? Ennek boncolgatása egy újabb cikket megér. (Meg is fogjuk tenni, a szerk.)
Ha visszaemlékszünk gyermekeink dackorszakára, akkor bizonyos, hogy ezt a szót különböző hangsúllyal kiejtve számtalanszor hallhattuk, tehát valaha mi is gyakoroltuk. Néha valóban nehéz magunkat választani, a saját érdekünket, jóllétünket, integritásunkat megtartani, különösen, azokban a helyzetekben, amikor az IGEN sokkal könnyebb, konfliktusmentesebb vagy akár kényelmesebb megoldást nyújtana. Én ezt egy ideje, túlzás nélkül mondhatom, minden nap gyakorlom, tudatosan, az adandó helyzetet átgondolva alkalmazom. Hol könnyebben megy, hol napokig rágódom rajta. Mert eldöntöttem, hogy magamat választom. Az igazi belső erő, az önmagam valódi szeretete számomra abban rejlik, hogy tudjam, mikor kell nemet mondani, vállalva ennek minden következményét.
Kultúránk egyik oldalon nehezen tolerálja a nemet mondás, az önérvényesítés képességét, a másik oldalon azonban egyenesen elvárja.  Nem lehet hát azon csodálkozni, ha a fiatalok félnek bizonyos helyzetekben nemet mondani, kilógni a sorból. Pedagógusként és szülőként is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeinket, diákjainkat megtanítsuk erre a képességre, különösen azokban a helyzetekben, amikor a “NEM” nehéz, az “IGEN”  pedig veszélyes.  Nelli, 49

Jaj, hát ez nagyon kézenfekvő! 
Minden héten egyszer 24 órás, minden hónapban egyszer 3 vagy 5 napos böjtöt végzek! Ez egy nagy “nem” az étel bármilyen formájára, amivel igent mondok magamra, az egészségemre és az alakomra is.
Ez azért megterheli az akaraterőt és rettentően jó érzés végigcsinálni mentálisan. Fizikailag pedig rettentő büszke vagyok magamra! Petra, 47

Legutóbb egy barátnőm ezredik sikeres szívességkérése után mondtam nemet a legújabb kísérletére. Engem általában grafikai feladatokkal találnak meg, mert nekem úgyis “csak egy pár kattintás”. Már ismerem a barátnőm stílusát, amikor behízelgéssel, véleménykéréssel és panaszkodással indít, akkor le akar csapni rám, így gyorsan, még mielőtt megkért volna, felajánlottam neki a fizetős opciót. Egyelőre úgy tűnik, sikerült leráznom, így mégsem kéri a segítségem.
Én meg persze most szarul érzem magam, hogy micsoda haver vagyok, aki még ennyire sem képes, pedig csak „pár kattintás” lett volna.
Gyorsan emlékeztettem magam arra, hogy pár évvel ezelőtt én is kértem tőle valamit, egy egyoldalas dokumentumot szerettem volna, hogy véleményezzen jogi szempontból, de hónapok múlva sem nézett rá.
Azóta is jóban vagyunk, aláírtam a dokumentumot jogi tanács nélkül, (nem volt komoly ügy) emberismeretből is gazdagodtam és továbbra is szarul érzem magam, amikor nemet mondok, de már nem zavar. Ildi, 48

Az az igazság, hogy én még mindig csak tanulom a nemet mondást. Legutóbb a kisfiamnak mondtam nemet. Szerette volna, ha a sulis farsangra készítek cake-pop-ot. Luca napi vásárra és a szülinapjára mindig szoktam, de most nagyon nem fért bele a hetembe. Csalódott volt és ezért kicsit furdalt a lelkiismeretem, de ő is belátta és én is többször átgondoltam, hogy túl sok áldozat lenne ez most, így megbeszéltük, elengedte ő is, én is. Hella, 45

Az egyik legnehezebb “életfeladat” nemet mondani. Valószínű életem végéig tanulom.
Vannak könnyű helyzetek, amikor nem kérdés, nem eldöntendő a “nem” válasz, mert elveimmel
ellenkezik, nagyon sérti az érdekeimet, vagy idióta a kérés.
Legnehezebb nemet mondani olyan kérésre vagy kérdésre, amire szeretnék igent mondani, mert kíváncsi vagyok, szeretnék belemenni a helyzetbe, támogatni szeretnék valakit, jó ügyet, de érzem a kockázatot is. A kockázatok között az a feltevés a legerősebb, hogy “elvesztem a szimpátiát, szeretetet, jóindulatot”.
Ahogy múlnak az évek, kevésbé fontosak ezek a veszteségek; gyakrabban mondok nemet, és
érdekes, hogy kevesebb helyzet adódik, amikor igen-nem választás elé állok. Lehet ez következmény a sok nem után, már nem kérdeznek – nélkülem zajlik az élet. Ez nem annyira jó, de elfogadom.
Utoljára egy programmeghívásra mondtam nemet, mert a társaság untat, ugyanazok a
beszélgetéspanelek jönnek újra és újra – nem szerettem volna egy unalmas estét, aminek a végére még fel is húzom magam, mert elvesztegettem 3-4 órát.
Jó érzés volt, pedig semmi hasznosat nem tettem azidő alatt. Kati, 67

Nem is emlékszem konkrét eseményre, hogy mikor mondtam utoljára nemet. Egyszerűen képtelen vagyok rá, nem tölt el jó érzéssel még akkor sem, ha tudom, hogy jól teszem. Onnantól jönnek a kételyek, aggódom, hogy megbántottam vele valakit. És ez az egyszerű kérdés kellett ahhoz, hogy rájöjjek, 42 évesen ez nem normális dolog! Egyedül nevelek két gyereket, szerintem nem is olyan rosszul, és mégis képtelen vagyok a saját érdekeimet érvényesíteni anélkül, hogy ne keltene kételyeket bennem. Persze, nem hétköznapi dolgokra gondolok, nyilván a gyereknevelésben nemet mondok, terelgetek.
Ha jobban belegondolok, egy dolog van, amiben következetesen nemet mondok, lassan 2 éve. Az exférjemnek az újrakezdésben. Elhagyott, fájt, szerettem volna megmenteni a házasságunkat, de nem hagyta. Majd  észrevétlenül túlléptem az egészen és rájöttem, hogy hálás vagyok, amiért nem akarta megmenteni a kapcsolatunkat, mert nem volt jó. Rossz sem, de nem éreztem benne jól magam. Ő viszont 2 éve rájött, hogy nagyon rosszul érzi magát nélkülünk, nélkülem. Próbálkozik minden egyes alkalommal, amikor én hol kedvesen, hol keményebben, hol alig észrevehetően, de a tudtára adom, hogy nem. Gondolkodom, hogy ilyenkor meg szoktam-e ingani? Talán minden 20. nemnél 5 másodpercre… Bori, 42

Ez nehéz kérdés számomra. Mivel konfliktuskerülő vagyok, általában inkább kompromisszumra törekszem, ha vitás kérdésről van szó. Persze  előfordul olyan helyzet, amikor ez nem működik. Minthogy patchwork család vagyunk, felmerült az igény, hogy bizonyos családi összejöveteleken a férjem exe is vegyen részt, vagyis tulajdonképpen járjunk össze.  Erre határozott nemet mondtam, mert ha nem teszem, azzal magamnak ártok.
Nagyon fontos, hogy tudjuk annyira szeretni magunkat, hogy  érezzünk meg bizonyos határokat, amiket – saját érdekünkben – semmiképpen nem lépünk át. Magdolna, 67

Én nem tudok nemet mondani. Most gyakorlom, de még sajnos nem tapasztaltam meg ezt az érzést.  Andrea, 46

Mivel sok barát vesz minket körül és széles az érdeklődési köröm is, hajlamos vagyok jó előre telezsúfolni a naptáramat programokkal. Aztán amikor vasárnap este áttekintem a következő hetet, összeugrik a gyomrom. Így most már tudatosan mondok nemet egyébként szuper programokra. Egyre nagyobb szükségem van olyan napokra, amikor ki se mozdulunk a falunkból, csak otthon vagyunk, a kertben, vagy maximum az utca végi erdőig és a patakparti játszótérig megyünk el. Amikor ránézek a naptárban az előttem álló hétre és szinte üres, eláraszt a nyugalom. Tamara, 45

Basszus, lehet, hogy én nem szoktam nemet mondani semmire? Szeretnék válaszolni a kérdésre, de eddig semmi nem jutott eszembe! Rita, 41

Te mikor mondtál utoljára nemet?

Fotó: Unsplash

———-

Kövess minket Facebookon és Instagramon!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legfrisebb tartalmainkról!



HozzászólásokHozzászólások bezárása

Szólj hozzá

project_fifty

Tudsz élni!

Iratkozz fel hírlevelünkre!