Skip to content Skip to footer

Mostanra állt össze az életem – Kovács Mesélő Ági története

Vannak olyan emberek, akikkel a találkozás feltölt. Utána úgy érzed magad, mintha csordultig lennél pozitív energiával, boldogsággal és lelki békével. Nekem mindig ez az érzésem van, amikor találkozom vele. Ismerjétek meg Mesélő Ági történetét, aki egy fényes karriert hagyott ott azért, hogy az álom életét élhesse.

Szabadúszó marketing tanácsadó, külsős divízióvezető és meseterapeuta vagy, aki egyedül neveli a kiskamasz lányát. Mesélnél arról, hogy milyen karriert cseréltél a szabadúszó életmódra és hogyan jutottál oda, hogy változtatnod kell?

Közel tíz év reklámszakma után váltottam az “ügyféloldalra”. Először az autóiparban voltam, aztán belekóstoltam a könyvkiadásba, s végül az álomállás: a Müpa értékesítési- és marketingigazgatói széke. Imádtam! Egy sokhetes tüdőgyulladás, majd az iskolába induló lányom szembesített: ha nem tekintem át a prioritásaimat, ha nem lépek, onnan nehéz lesz a visszaút. Sosem feledem. A meseterapeuta képzés egyik hétvégéje volt, a Piroska és a farkas mesével dolgoztunk – még mondtam is magamban, miért egy ilyen “snassz”, “elcsépelt” történettel “vacakolunk” – amikor szembejött a valóság. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Piroskához hasonlóan az út mentén szedegetem a karriervirágokat, miközben a valóban fontostól, a fontosaktól és az életcélomtól, az ÉN utamtól egyre távolodom. Nagyon megütött. Hazamentem, aznap este kiszámoltam, hogy mennyi a minimum, amiből kijövünk egy hónapban, s hogy ezáltal a tartalékunk mennyi időre elég. Másnap felmondtam.

Voltak-e félelmeid, amikor váltottál?

Úgy éreztem, hogy nincs más lehetőség, hogy megfulladok, nem a saját életemet éltem. Egy szikla esett le a szívemről, s mélyen, legbelül volt egy bizonyosság, hogy minden rendben lesz. Nem tudtam hogyan, csak azt hogy rendben lesz. Úgy voltam vele, hogy a gyűrű nem esik le a kezemről, amíg lesz más, addig maximum elmegyek takarítani, arra mindig szükség van. Azt is tudtam, hogy három hónapig nem akarok semmit csinálni, csak átgondolni, felállítani a szabályrendszert, no meg persze sok együttlétet pótolni a lányommal. Úgy érzem, vele utolsó percben sikerült elkapnom a fonalat, s egy bizalmi kapcsolatot felépítenünk, ami ma szilárd alapot ad a kamaszkorhoz (bár ez néha megcáfolódni látszik, de az egy másik cikk lenne :).

Milyen erősségeidre tudtál támaszkodni ebben az időszakban?

Magam lepődtem meg legjobban, hányan kerestek meg közeli és távolabbi ismerősök, hogy megléptem azt, amiről ők csak álmodoznak. De számomra ez nem egy mélypont, hanem egy újabb elrugaszkodás volt, az új lehetőség, az élet 3.0. A mélypont és teljes újraépítkezés már korábban megvolt – tíz éves kapcsolatból szülés előtt egy hónappal maradtam társ nélkül… Ezután kezdődött az önismereti utam, pszichodráma, jóga, egyéni terápia, ennek az útnak köszönhetően pontosan tudtam, hogy a váltás megcsinálható. Bíztam magamban, bízott bennem a családom és a barátaim, és a lányom csillogó szeme, amikor én mentem érte az iskolába, nem hagyott kérdéseket. 

Most mivel foglalkozol pontosan? Mi az, amiben megtaláltad végül az utadat?

Csodálatos egyensúly van a munkámban. Egyrészt imádom, hogy olyan nagytudású és emberileg is csodálatos kollégákkal dolgozhatok együtt, akikkel nem a stressz és teljesítménykényszer a meghatározó, hanem a bizalom és konstruktív együttműködés. Szerencsére megmaradt a szívemhez oly közel álló kulturális terület. A stratégiai és racionális feladatok mellett pedig ott a meseterápia, amely tölt és felemel. Így a kettő tökéletesen kiegészíti egymást. Mindkettőre szükségem van.

Elégedett vagy a jelenlegi munkáddal és életmódoddal, erre számítottál?

Boldog vagyok! Az elején jöttek kísértések, csábító állásajánlatok, de mindig felnéztem az égre, s jeleztem az “Öregnek”, hogy már nem sétálok bele a csapdába. Meghatároztam, hogy egészséges egyensúlyban kell lennie a munkának és az életem többi fontos területének. Most szinte hallom, hogy néhány jóbarátom jelzésértékűleg krákog, mert van amikor túlvállalom magam – sok szerelemprojekt jön és azokba beleveszek. Mai napig van, hogy a testem jelzése állít meg, ha túl sok. Mostanra ezeket a jeleket veszem, leállok, s tisztelem. Úgy tűnik visszanézve, hogy egyenes út vezetett idáig és ez is jelzi, hogy jó úton járok.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a szabadúszásban?

Hú, sok minden. De leginkább az, hogy én osztom be az időmet, illetve, hogy itthon dolgozhatom. Budapest mellett lakunk, természetközelben és fontos, hogy a hét legtöbb napján gyalogszerrel vagy biciklivel el tudom intézni a dolgaimat. Illetve rugalmasan alakítom és ott tudok lenni a lányom fontos dolgainál – el tudom vinni lovagolni, meg tudom nézni, ha délelőtt előadnak valamit az iskolában. Cserébe van, hogy késő estig dolgozom, de így minden belefér, csak általam meghatározott sorrendben. Az elején bizony könnyen el tudtam veszni a szabadságban, de mostanra kialakult a rend, a keret.

Tudom rólad, hogy az önismeret nagyon fontos számodra. Milyen önismereti eszközöket próbáltál eddig?

Az önismeret nem tudatosságból került az életembe. Segítséget kértem, mert úgy éreztem, hogy csak egy helyben járok, nem tudok továbblépni.

Szerettem volna megérteni, hogy ami történt, abban mi volt a szerepem, mit tudok legközelebb jobban, másképp csinálni, s főleg, hogy ne egy rossz mintát adjak tovább a lányomnak.

A pszichodráma nagyon sokat segített, de érdekelt, mint módszer is, így amikor lehetőség adódott, elvégeztem az asszisztensi képzést. Kíváncsiság és tanulásvágy miatt lettem jógatanár is, a meseterápia pedig szó szerint megszólított: amikor megjelent Boldizsár Ildikó könyve, úgy éreztem, látnom és értenem kell, hogy ez hogy működik a gyakorlatban. Addig nyúztam Ildikót, míg be nem kerültem a képzésére. Azzal sem volt tervem a magam fejlesztésén túl, de ahogy mesterem, Daubner Béla mondta egyszer: “Amivel dolgod van, azt nem tudod megkerülni”, s immár több, mint öt éve csinálom. Azóta “tanultam” tiszta kommunikációt, feltártam a cselekvésmintázataimat játszmakörben, családállítás segítségével a hozott energetikákat igyekeztem megérteni és meghaladni, bodyworkkel dolgoztam a határaimon. A rossz hír, hogy ez egy folyamat, aminek nincs vége, nem mondhatom, hogy kész, pipa, nincs hova továbbfejlődni. De pont ettől végtelen lehetőség is.

Melyik önismereti eszközzel tudtál a leghatékonyabban dolgozni önmagadon?

Mostanra úgy érzem, hogy nincs egy üdvös módszer. Mindegyik más dolgot adott hozzá és sok elemet használok is a meseterápiás foglalkozásaimon. Ha elakadok, vagy kihívás van az életemben, egyszerűen figyelek, hogy merre, milyen módszerrel lenne jó indulni, aztán “véletlenül” mindig jön szembe a megoldás – egy üzenet, egy baráti beszélgetés, egy könyv vagy épp egy mese formájában. Hajlamos vagyok túlagyalni a dolgokat, ezért arra is figyelek, hogy amikor már elméletben nagyon jó vagyok, akkor ne felejtsem el megélni, az elméletet a gyakorlatba átemelni. Illetve hallgassak az intuíciómra, mert az mindig beválik.

Hogyan lettél Mesélő Ági?

A Mesélő Ági nevet az ovisaimtól kaptam. Az oviban, ahol hetente mesefoglalkozásokat tartok, többen vagyunk Ágik és így tudtak megkülönböztetni, hogy én lettem a Mesélő. De nagyon megszerettem, a meseterápiás Facebook profilom is a Mesélő Ági a nevet kapta. Szívet melengető, amikor mondjuk a péknél sorbanállva egyszer csak befordul az ajtón egy kisgyerek és kezeit széttárva repül felém, közben hangosan kiáltva: Szia Mesélő Ági!

Hogyan viseled az idő múlását? Foglalkoztat, hogy mennek az évek felettünk?

Nem adnék a koromból egy évet sem, megdolgoztam mindegyikért s nélkülük nem lennék az, aki most vagyok. Mostanra állt össze az életem. Boldog vagyok! Az az egy kérdés izgat talán, hogy a csudába fog beleférni 100 éves koromig minden, amit még tervezek?

Melyik mesét ajánlja Mesélő Ági olvasóinknak, a 40 feletti nőknek?

Nőknek, férfiaknak, gyerekeknek, időseknek egyaránt szeretettel ajánlom figyelmébe ezt az indiai történetet, ami arra tanít, hogy legyünk tisztába vágyainkkal, hogy merjünk álmodni, s annak nyomába eredni, mert rajtunk múlik. Egyedül rajtunk.

A jövendő (indiai mese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három királyfi. S ez a három királyfi elment az öreg varázslóhoz, hogy megtudják tőle a jövendőt.

Az öreg varázsló elővett egy kicsi kerek tükröt, és azt mondta:

– Fogjátok ezt a tükröt, és tartsátok olyan közel a szemetekhez, amíg csak a szemeteket látjátok benne – mást semmit. És mondjátok meg sorra, hogy mit láttok!

Fogta a legidősebb a tükröcskét és belenézett.

– Harcoló lovasokat látok – mondta.

Fogta a középső is a tükröcskét, belenézett és mondta:

– Magányos vándort látok bottal a kezében.

Végül a legkisebbik fogta a tükröt, odatartotta szeméhez, és sokáig nézett bele.

– Először azt hittem, hogy romokat látok – mondta -, de aztán jobban megnéztem, és nem romok voltak, hanem épülő házak.

Az öreg varázsló bólintott.

– Amit láttok, az lesz a jövendőtök. Mert minden emberfia önmagában hordozza a jövendőjét, s ki amilyennek látja azt, olyanná lesz.

S úgy is lett. Ellenség tört rá az országra, földúlt és fölégetett mindent. A legidősebb királyfi csatában esett el, a középső királyfi elbujdosott idegen földre, s a legkisebbik otthon maradt. Rabláncokat tettek kezére-lábára, nehéz rabmunkában sanyargatták, de a láncokat lassan-lassan lemarta róla a rozsda, s végül is a királyfi hozzáfogott, és fölépítette újra az országot. S bizony még sokkal szebbet és jobbat épített, mint amilyen a régi volt, s békességben élt benne száz évig és egy napig, amíg csak meg nem halt…

. . .

Ha érdekel más inspiráló nőkkel készült interjúnk, kattints ide!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket Facebookon és Instagramon is!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj legfrisebb tartalmainkról!

HozzászólásokHozzászólások bezárása

Szólj hozzá

project_fifty

Tudsz élni!

Iratkozz fel hírlevelünkre!